Hiába volt az alapos felkészülés, a meggyőzés minden megengedett eszközét bevető kampány, a remekbe szabott prezentáció, a magyar-horvát közös pályázat ugyanis egyetlen szavazatot sem kapott az UEFA végrehajtó bizottságának 12 tagjától a cardiffi szavazáson. Puskás Ferenc neve és emléke, a világűrben tartózkodó Charles Simonyi üzenete, Semmi-Kis Tünde és Demcsák Zsuzsa bája, Gyárfás Tamás rámenőssége semmit nem jelentett a vb-tagoknak, akik valószínűleg kizárólag piaci szempontok alapján hozták meg a döntésüket. A Nemzeti Sport Szöllősi György helyszíni – bár akkor még tudósítónk szavai szerint hitelt nem érdemlő forrásból származó – értesülésére hivatkozva elsőként közölte: a hírek szerint a lengyel-ukrán összefogás 8:4-re győzött az olaszokkal szemben a szavazáson, a magyar-horvát pályázatot senki nem támogatta. FOTÓGALÉRIÁNK A MAI NAPRÓL Az ennek ellentmondó hazai közlések dacára lengyel források – a lengyel sportújság és a Rzeczpospolita című tekintélyes napilap – azt írták: a verseny már az első fodulóban eldőlt, mégpedig a fentiek szerint. Később Michal Listkiewicz lengyel futballvezér ezt a lengyel szövetség hivatalos internetes oldalán is megerősítette, és ugyanezt közölte a mérvadónak tekinthető Reuters brit hírügynökség, valamint a BBC bit közszolgálati médium is. Mindezek alapján szinte biztosra vehető, hogy valóban senki nem tört lándzsát a magyar-délszláv öszefogás mellett. Az ok egyszerű, és számos külföldi forrás is megállapítja: Lengyelország és Ukrajna esetében 85 milliós, „megdolgozásra” váró piacról van szó, és az UEFA szponzorainak ez a legfontosabb. Így aztán nyilvánvaló, hogy az utóbbi napok korteskedése, a színpompás és drága prezentációk, az udvarias gesztusok, mosolyok, ajándékok – összességében pusztán a profi kommunikáció – sok mindenre jók lehetnek, csak arra nem, hogy a kontinens futballvezéreinek döntését érdemben befolyásolják.