Hírek : Ancelotti nyilatkozata a találkozó után |
Ancelotti nyilatkozata a találkozó után
NS 2007.04.14. 09:43
Carlo Ancelotti a találkozót követően értékelte a látottakat és kitért a következő ellenfélre is:
A Crvena Zvezda 1991-es sikere óta a Milan az első csapat amely egyenes kieséses szakaszban győzni tudott Münchenben.
“A mérkőzés a szokásos módon kezdődött, ahogy vártam is, a németek nyomást gyakoroltak ránk. Seedorfot a bal szélre küldtem, hogy onnan tudjon befelé mozogni. A gólja után minden megváltozott. Jól járattuk a labdát, a csapat remek játékot produkált."
“Az elején Clarence a támadó háromszögünk (Kaká-Seedorf-Inzaghi) bal sraka volt, de úgy tizedik perc környékén megkértem, hogy többet mozogjon és segítse mind a védekezést, mind a támadásokat. Kakával ketten sokat cserélgették a poziciójukat"
Pippo Inzaghi játéka a találkozó előtt rejtett némi kockázatot magában, de Ancelotti a kezdőbe rakta a rutinos támadót.
“Inzaghi nem volt teljesen egészséges és egy jó ideje teljesértékű edzést sem végzett. Még hiányzik a megfelelő sebessége, de a mérkőzés előtt edzett és készen állt a bevetésre"
Az edző taktikai húzásai a végefelé kissé meglepőek voltak. Csapatát csatár nélkül hagyta, Ricardo Oliveira pedig a padon maradt.
“A 2-0-ás vezetésünk birtokában úgy éreztem, hogy Serginho gyorsasága kamatozhat a kontrajátéknál. Oliveira is megkapja majd a lehetőséget, de most mindenki örüljön a sikernek."
A Milan összesítésben tehát 4-2-vel jutott be a BL elődöntőjébe.
"Kicsit pontosabbnak kellett volna lennünk a szünet után és már hamarabb le kellett volna zárnunk a mérkőzést. Próbáltunk újabb gólokat szerezni, de a végjátékban nem voltunk elég élesek.
A hazaiak nyomás alatt tartottak minket a végefelé, de előttünk jópár nagy helyzet adódott az ellentámadásoknál, melyek közül legalább egyet gólra válthattunk volna."
A mérkőzés egyik, ha nem a legjobbja, a védő Alessandro Nesta volt.
“Nesta csodás visszatérést produkált és úgy gondolom hogy ők ketten Paolo Maldinivel még mindig a legerősebb védőpárost alkotják."
Ez a siker némit enyhített az Ancelottin lévő nyomáson, főleg úgy hogy a csapat a negyedik helyhez is közelebb került a hétvégén. Carlo azonban tudja, a csatája a sajtóval még nem ért véget.
“Nagyon világos a helyzetem a klubbal, de ne legyen kétségünk hogy a sajtó az elődöntőt, és ha úgy alakul a döntőt is vízválasztónak mutaja majd be a sorsomat illetően." - mosolygott
“Az együttest rengeteg nehézség érte ebben a szezonban, de mostanra már kezdünk úgy játszani, ahogy valójában tudunk. "
Ami a jövőt illeti:
“Az a tény, hogy három angol klub is a legjobb négyben van, azt mutatja hogy remek formában futballoznak."
“A Manchester nagyon erős a gyors ellentámadásoknál és határozott védekezésben. Más tulajdonsággal bír, mint a Bayern, de két évvel ezelőtt kétszer is legyőztük őket, ráadásul a második mérkőzést otthon játszuk majd."
“Természetesen 2005 óta sok tapasztalattal lettek gazdagabbak a játékosaik. A legjobbjaik mint Wayne Rooney és Cristiano Ronaldo rutinosabbá váltak azóta."
“A Manchester United erős ellenfél, de ebben a szakaszban már örülünk hogy játszhatunk ellenük."
|